2016. január 30., szombat

A felolvasó (2008)

Egy jó sztori fordulatokban gazdag. Meglepő fordulatokban.

Olykor kifejezetten előnyös, ha nincs semmi előinfó a mozizáshoz (vagy olvasáshoz), így a történet valóban magával tud ragadni. A fordulat poénját nem lőtték le a beharangozók, s a "megmagyarázók", hanem a mi képzeletünk pótolja ki a hiányzó, a szándékosan ki nem mondott részleteket. Egy jó alkotás ebben a ritmusban táncoltat.

Nagyon szuper, hogy a Digi Film reklámok nélkül vetíti le a filmjeit, így az sem ránt ki a történetből. Persze aztán a negyedórás szünetben jönnek a bemutatók, de általában azok is elérik a céljukat: felkeltik a figyelmet. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a The Reader (A felolvasó) című 2008-ban készült romantikus drámába teljes átéléssel merülhessek. Csak leültem, hogy belenézzek, aztán még teszek-veszek, az eleje úgyis mindig felületes. Na nem ennek! Csak leültem, és 124 perc múlva álltam fel. A stáblista végén.

Mennyit mondhatnék el azoknak, akik nem ismerik, de megnéznék vagy elolvasnák, hogy ne tálaljam a lényeget?

Mivel az 1950-es években kezdődik a romantika, hát megnyugodtam, jó, nem háborús film, mert arra most nem volnék ráhangolódva. De középtájt kiderül, hogy negatív főhősnőnk (aki ezzel az alakítással négy neves díjat kaszált be, igenis méltán!) furcsa hangulatváltozásai valahol mégiscsak a náci uralomban gyökereznek. Rendkívül elgondolkodtató, miként alakul a "bűn és bűnhődés" folyama, ki mivel járul hozzá egy nemzet vezekléséhez, illetve miként segíthetünk ilyen kínos helyzetben. Szerintem gyönyörű ívet fut be a "bizonyíték" kiteljesedése, s még a dráma lezárásához is ötletes megoldókulcsot alkotott Bernhard Schlink szerző, akinek 220 oldalas könyve az Ulpius-Ház gondozásában jelent meg hazánkban, ám világszerte hétmillió példányban és harminckilenc nyelven.

Visszafogom magam, és nem mesélem el. Remélhetőleg ismétlik még a Digi Film mozicsatornán!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése